Fáradtság ide, fáradtság oda, Béci 8-kor kelt és megrendelte számunkra a recepción a „Hét sziget” hajóutat. Megbeszélte, hogy 13 órakor vesznek fel bennünket az autókölcsönzőnél, ahol leadjuk APU-t. Sajnáltunk megválni tőle, de nem volt már szükségünk tovább rá.

Kis kavarás és eltévedés után szerencsésen búcsút vettünk az autónktól és szinte azonnal be is ültünk az értünk küldött taxiba, ami szintén egy Suzuki APV volt, csak platós kivitelben és már vagy 8-an ültek rajta. Mi is mind a heten beszálltunk és kb. 5 perc alatt a kikötőben voltunk, ahol személyre szólóan, sorszámozva és aláírásunkkal igazolva átvehettünk egy-egy búvárszemüveget és pipát.

Egy viszonylag nagy hajóra szálltunk és kb. egy óra alatt elértük Poda Island-ot, ahol ki lehetett szállni búvárkodni. Mindenki kapott mentőmellényt, felrakta a szemüveget, bekapta a pipát és csobbant. A tenger finom meleg és kristálytiszta volt. A közeli szigetre is ki lehetett evickélni, szép fehér homok és érintetlen természet fogadott a parton. Én Katával úszkáltam, nagyon élvezte a frissen vásárolt karúszóját. Andris behisztisedett, mert az úszómellény felcsúszott rajta és bevágott a hóna alá, a szemüvegébe meg bement a víz, ezért a parton le is vett mindent magáról. Szegény Béci így jól megpakolva imádkozta vissza őt a hajóhoz. A hiszti kitartott a következő szigetig,  a Chicken Island-ig, ahol újra csobbanni lehetett. Andris maradt a hajón, mi Katával lelkileg támogattuk őt és vele maradtunk, de Béci Vikiékkel nagyon élvezte a tenger alatti élővilág látványát: láttak doktor- és papagájhalakat, csőrös csukákat, sügéreket, színes korallokat, kagylókat, egy kis ráját és a végén Viki észrevett a tenger fenekén egy 20B-os bankjegyet, amit Béci felhozott, hogy szerencsepénzünk legyen.

 

Naplementére érkeztünk a Railay félszigetre, hogy megnézzük a Phra Nang barlangot…csodálatos élmény volt. Maga a barlang nem volt nagy látványosság, de a tengerpart, a homok, a nyugalom, a naplemente együtt nagyon boldoggá tett bennünket. Sok-sok szelfi készült, Andris Katával kergetőzött és egymás fejére szórták a homokot, aminek természetesen hamar sírás lett a vége.


A hajón már várt bennünket a BBQ vacsora: rablóhús nyárson, ropogós zöldségek rizzsel – extra finom és bőséges volt. Akármennyit lehetett enni. Béci még egy harmadik adagon is gondolkodott, csak az ízéért, de végül túl jóllakottnak érezte magát.

Besötétedett és jött a bio-luminescencia show, amit mi már csak a fedélzetről élveztünk, de így is vicces volt. Mindenkire mentőmellényt, szemüveget és pipát adtak és beküldték őket a vízbe, ahol egymás kezét fogva egy hatalmas kört kellett formázniuk (kicsit a Titanic film katasztrófa utáni mentőmellényes jelenetét idézte a látvány), aztán egyszer csak lekapcsoltak minden lámpát a fedélzeten és láss csodát: a tenger alatt foszforeszkáltak a planktonok, világított a sok-sok apró állatka.

Hogy a magunkfajta lusta turisták se maradjanak ki a látványosságból, felhoztak egy vödör tengervizet a fedélzetre, és ahogy kiöntötték a padlóra, ott is felvillant egy pillanatra a foszforeszkáló fény.

A tenger hullámzása miatt végül nem láttuk mind a 7 szigetet (ahogy Béci fogalmazott: same same but always different), de amiben részünk lehetett, az igazán minden szempontból tökéletes volt.

A visszafelé út kezdetben eseménytelen volt, aztán a távolban feltűnt egy , a mienkhez hasonló hajó, ami mintha süllyedt volna, nagyon ferdén állt. Még poénkodtunk is, hogy nicsak, ott jön a csónak a megmentésükre, amikor mi is lassítani kezdtünk, aztán megálltunk. Sötétségbe borult a fedélzet, álltunk és vártunk valamire, senki se tudta, mire. Aztán megérkezett egy long tail boat (hosszú, nyitott thai csónak), és elkezdték az utasokat átterelni a csónakba a fedélzetről. Mi is átkerültünk, de a társaság fele nem fért be, ők a hajón maradtak. Állt egymás mellett a két hajó, sötét volt. Aztán előkerült egy zseblámpa, egy csavarhúzó, egy akkumulátornak látszó tárgy (talán a nagy hajóról), némi kopácsolás és … kigyulladtak a fények, felberregett a motor, és nagy ovációval elindultunk, majd befutottunk a kikötőbe. Valószínűleg az apály miatt a nagy hajó már nem tudott ott kikötni.

A parton először is leadtuk a búvárszemüvegeket, majd kaptunk teát és megnézhettük a tűznyelő show-t az egyik matrózunktól, ami szintén a program része volt és a japán lányok nagyon hiányolták. Hát…nagy élmény volt.

Hazafelé mindenkiért külön taxi jött. Mi a Pine bungallóból 10-en vettünk részt a túrán, így egy egész autót elfoglaltunk.  2 nő és 1 férfi utazott velünk, Braziliából érkeztek, jól beszéltek angolul. Az egyik nő már 15 éve Portugáliában él és nagyon szereti (Béci el is határozta, hogy a következő úti cél Portugália lesz), egy hotel séfjeként dolgozik. November 16-án indultak a barátjával és február közepén mennek haza, a barátnője pár hete csatlakozott hozzájuk. Voltak pár napot Szingapúrban, ami az utazásuk eddigi legjobb része volt, Malajziában Langkawin és most itt. Mikor meséltünk nekik a tegnapi templomos-hegymászós élményünkről, a fejükhöz kaptak: az utóbbi időben rengeteg lépcsőt másztak, most csak pihenni akarnak.

A Pine bungallót augusztusban foglalták a booking.com-on, és minden várakozásukat felülmúlta. Tátották a szájukat, hogy nekünk ekkora szerencsénk volt: csak bekopogunk és kapunk szobát, ráadásul mindjárt kettőt. Hát igen. Tényleg nagyon szerencsések vagyunk.