December 31. Vasárnap

Szilveszter este

Nagyon jól aludtunk, bár éjjel nagy durrogtatások voltak a környéken - első pillanatban azt hittem, lőnek (gépfegyveres őreink, a magas kerítések és szögesdrótok beindították a fantáziámat), de aztán rájöttem, hogy szilveszter van, petárdáznak.

Felkeltünk, felmelegedett az idő, sütött a nap és a teraszon napozni lehetett. Sokáig tökölődtünk a készülődéssel, élveztük, hogy van melegvíz és mindenki hajat mosott.

Tegnap délután óta nem ettünk semmit, délben már nagyon éhesek voltunk. Előkotortuk a táskák mélyéről és az autó zsebeiből a maradék kekszeket, vizünk még volt, így úgy éreztük, kibírjuk egy étteremig.

Fogalmunk sem volt, hogy a város melyik részén lakunk és egyáltalán merre van a központ, a GPS pedig nem volt a topon, de sok kavargás után nagy nehezen találtunk végül egy utcát, ahol egymás melletti belső udvarokban éttermek voltak.

Először hosszas próbálkozás után, sok integetéssel, irányítással leparkoltunk a tilosban egy forgalmas utca legvégén úgy, hogy csak egész kicsit lógott be a kocsi feneke a merőleges utcába. Mindannyian kiszálltunk és átsétáltunk az út túloldalán lévő étterembe, de túl drágának találtuk, így visszafordultunk. Épp jókor, mert a kocsinkkal szemben épp egy rendőrnő bírságolt egy autóst. Béci megkérdezte tőle, hogy rendben van-e, ahogy állunk, mire mosolyogva, tök kedvesen mondta, hogy no-no-no, ez abszolút szabálytalan, és mutatta, hogy merre találunk helyet inkább.

Amíg Béci beült a volán mögé, Viki gyorsan beszaladt a mellettünk lévő étterembe ("Autentical Guatemalan Food", hirdette a tábla), hogy megkérdezze, lehet-e kártyával fizetni, mert megint fogytán volt a készpénzünk - tegnap este is dollárban fizettünk a szállásért.

A pincér lelkesen bólogatott, aztán mikor látta, hogy Béla el akar hajtani a kocsival, mutatta, hogy álljunk be nyugodtan az udvarra, így egy csapásra 2 probléma is megoldódott.

Ez az étterem sem volt olcsóbb annál, amit az előbb drágának találtunk, (40 Qzl volt egy kaja), de így, hogy lehetett kártyával fizetni, megnyugodtunk. Isteni tejhabos kávét kaptunk, nem azt a vizes amerikai fajtát, amivel mindenhol itatnak minket. Andriska nagy örömére volt club szendvics (a kedvence), mindenki talált kedvére való fogást és még wi-fi is volt, így le tudtuk foglalni a ma esti szállásunkat valami tóparton Flores felé (a tegnap este után nem kockáztattunk).

Mire mindent elintéztünk és jóllaktunk (bár Béci elfelejtett rendelni magának, ezért az én szendvicsem felét ette meg), már 1 óra volt és a lefoglalt szállásig 5 órás utat mutatott a Vaze.

Béci szerint, ha 3-kor elindulunk, 8-ra ott vagyunk, de felmerültek a családban olyan hangok is, hogy magunkat ismerve éjfélkor még a kocsiban ülünk majd és ott talál bennünket az újév. Az autóval nem könnyen, de annál ügyesebben kiálltunk a belső udvarból és hamar találtunk legális parkolóhelyet is, ahonnan gyalog indultunk felfedezni a várost.

Kata kicsit nyűgös volt és Andriska is szenvedett a melegtől, de hamarosan minden bajunkat elfelejtettük, mert nyugodtan állíthatjuk: számunkra Antigua a világ egyik legszebb városa.

A hangulatos kis utcák, az egyforma magas, színes házak, az éles fények, szikrázó napsütés és háttérben a vulkánok, együtt lenyűgöző látványt nyújtottak. Sok volt a turista, a pompázatos színekbe öltözött indián, mindenki mosolygott, barátságos légkör uralkodott, akármerre indultunk. A falakon nem volt graffiti, az utcákon nem volt szemét, minden tiszta volt, rendezett és mivel az utcák egyirányúak voltak, nem kellett annyira figyelni a közlekedésre sem.

3-4 saroknyi sétával eljutottunk a főtérre, ahol nagy tömeg volt, indiánok, árusok, fagyisok, családok, turisták vegyesen. Leültünk a padkára egy kerítés tövében és Vikiék felolvasták az útikönyvből, amit tudni kellett a városról. Antigua Guatemala jelentése "régi Guatemala", korábban ez volt a főváros, de az 1773-as földrengés teljesen romba döntötte. Akkor helyezték át a megyeszékhelyt a mai Guatemalavárosba. Antigua később újjáépült és ma már a világörökség része.

 

Sajnos az útikönyv nem írta le világosan, melyik épület miről híres (balra a sárga épület... legalább 3 sárga épület állt egymás mellett), meg Kata is unta már a nézelődést, így elindultunk visszafelé az autóhoz egy párhuzamos utcában. A fenti képen látható hatalmas templomot 1545-ben építették, de a földrengés ugyanúgy lerombolta, mint a környező házakat. Az újjáépítés során csak a homlokzatot állították helyre, a homlokzat mögötti templombelső az eredeti állapotban maradt.

Egyszerűen nem tudtunk betelni vele, mély szakrális élményt nyújtott.

Időközben eltelt az idő, 3/4 4 lett, úgyhogy igyekeznünk kellett. Siettünk vissza az autóhoz, menet közben egy kisboltban vettünk egy üveg pezsgőt estére, vizeket, kekszeket, Bécinek pedig egy gyümölcskenyeret. Szegény már nagyon éhes volt, hiszen délben sem evett eleget, de azt mondta, rá se bír nézni a kekszre, tacost akar, de azonnal.

A kocsihoz visszatérve rádöbbentünk, hogy azt a katedrálist még nem is láttuk, amiről Antigua híres és ami a Lonely Planet Guatemala című útikönyvének címlapján is szerepel. Márpedig azt nem lehet kihagyni, így Béci megkérdezett egy helyi árust, hogy merre találjuk, és kiderült, hogy csak pár utcát kellene sétálni lefele, hogy odaérjünk.

Mivel Kata már nagyon fáradt volt, úgy döntöttünk, kocsival megyünk. Hiba volt, mert az egész várost kezdték apránként lezárni a szilvesztereste miatt, és amikor az ablakból távolról megpillantottuk a templomot, láttuk, hogy körülötte már kirakodóvásár van, nem lehet a környéken megállni. Béci mondta is a magáét, hogy micsoda hülyeség volt feladni a tökéletes helyünket, mit kell így megijedni egy kis gyaloglástól - éhes volt már nagyon, és ha éhes,morog.

Ekkor egy újabb kis csoda megint csak kisegített bennünket: 2 párhuzamos utcával arrébb épp kiállt egy autó egy szuper parkolóhelyről (ahova befértünk), így innen csak 2 percet kellett sétálni és már meg is érkeztünk.

Ahogy kiszálltunk, a fiúk rögtön leragadtak egy régi, de tökéletesen felújított Volkswagen kisbusznál (VW AB-ZEED), amit korábban csak fényképen láttunk, mi pedig Vikivel a homlokunkat ráncoltuk és bosszankodtunk, hogy menni kéne, 3-kor akartunk indulni és negyed 5 van, még a végén tényleg a kocsiban töltjük a szilvesztert! (később Guatemalavárosban az autópályán elment mellettünk egy ugyanilyen kisbusz és a sofőr, látva a lelkesedésünket, vidáman ránk dudált).

Az út a kirakodóvásáron keresztül elég sokáig tartott, mert gyermekeink nem bírtak ellenállni és gazdagodtak egy-egy karkötővel, melynek megvásárlását hosszú válogatás és alkudozás előzte meg. Aztán a templom előtt, ami zárva volt, elkészültek a kötelező fényképek és Béci elment kaját venni magának a sütödésekhez. Jó példáján felbuzdulva a többiek is vettek egy-egy tál ételt, mi pedig Katával sült kukoricát - neki nagyon ízlett.

5 óra lett, mire végre fáradtan, de legalább már nem éhesen beültünk az autóba és elindultunk a hosszú útra, mert a Vaze nem gondolta meg magát és még mindig 5 óra 8 percnyi vezetést mutatott a cél eléréséig. Szerencsére Guatemalában mindenhol tiszták és kulturáltak a nyilvános WC-k, így ilyen jellegű probléma sem akadályozott az előrejutásban.

Az út elején vidámak voltunk, a gyerekek barkochbáztak és sokat nevettünk.

(Kata gondol egy állatra, mi kérdezünk:

- emlős?

- az mi?

- szőrős?

- nem, te buta, madár!

- magokat eszik?

- azt nem tudom.

- itt él?

- igen.

- tukán?

- honnan tudod???)

Guatemala Cityn viszonylag gyorsan átjutottunk, nagy volt a forgalom, de szerencsére nem volt baleset, így jól haladtunk. Közben besötétedett és nemsokára elromlott az út. Először jöttek a kátyúk, aztán az aszfaltos útból egyszer csak földút lett egy jó darabon. Mikor otthon Béci tervezte az utat, sokat beszélgetett az utazási irodában egy lánnyal, aki már sokszor járt itt és ő javasolta, hogy érdemes a Guatemala City-Flores távolságot autóval megtenni, mert nagyon szép a táj. Ő nyilván nappali utazásra gondolt, én viszont sokszor gondoltam rá, amikor le-föl ugráltunk a zötykölős úton, hogy nagyon szépnek kellene lennie ennek a tájnak, hogy ezt megérje! Dehát a sötétben nem láttunk semmit, csak néha az előttünk haladó autó féklámpáját, ami segített, hogy időben észrevegyük a topeseket.

Ekkor Andris kitalálta, hogy kártyázzunk, úgyis hosszú az út. Mint kiderült, a kezdeti berzenkedés után ez igazán jó ötlet volt, mert a mi figyelmünket elterelte, Andriska nagyon élvezte, Béci pedig végre olyan tempóban haladhatott, ahogy ő szeretett volna, nem szóltam rá percenként, hogy "lassíts!"vagy "Mit csinálsz, ne gyorsíts, nem látod, hogy fékez?" vagy "tuti, hogy jó a fék? Nem érzel semmi furcsát?", vagy "biztos nem kaptunk defektet?" stb.)

Felkapcsoltuk a hátsó beltéri világítást és elkezdtünk 4-en rikikizni. Most Peti ült elöl, ők Bécivel betették a lejátszóba Örkény István "Azt meséld el Pista" cd-jét Mácsay Pál előadásában, amit karácsonyra kaptunk és attól kezdve mindenki jól szórakozott.

Ahogy teltek az órák, egyre ritkább lett a forgalom és a végén sikerült találni egy tempósan, de biztonságosan haladó autót, akit követhettünk. Azért volt fontos egy helyi mögött menni, mert ismeri a topeseket és így kicsi az esélye, hogy figyelmetlenségből 80-100-zal áthajtunk egyen. 24 éve, mikor együtt voltunk Mexikóban, egy bogárhátú Volkswagennel repültünk egyet már, és akkorát dob 40-nél is, hogy belegondolni is rossz, mi történne 80-nál.

A Vaze jelezte,hogy az utolsó 15 km kanyargós lesz. Este 10 óra körül értük el ezt a szakaszt, aminek az állapota az első napi rettenetes útviszonyokat idézte, de legalább mindenkit ébren tartott a rettegés (na jó, én rettegtem, a többiek csak ébren voltak). Egy-egy kis falucskán áthaladva petárda-szőnyegbombázást kaptunk, így minden ablakot hermetikusan bezártunk, nehogy bepottyanjon egy kis tűzijáték az ölünkbe.

Az út zsákutcában végződött, a tó partján konkrétan a mi bungallónkba futott (volna) bele. Azonban ezt nem tudta megtenni, mert a helyiek színpadot építettek közvetlenül a bungink mögé, melyen teljes hangerővel ment a latin tuc-tuc zene. Konkrétan a tömegig tudtunk csak eljutni, itt le kellett parkolni, mivel az út közepén állt a színpad. Kicsit hezitáltunk, hogy most aztán mi legyen, de esélyünk sem volt máshová menni, ezért kikászálódtunk a kocsiból, és a bömbölő zene mellett kipakoltuk a táskákat. Beszélgetni nem lehetett, ezért elmutogattuk, hogy merre induljunk és Katával az ölemben nekivágtunk a tülekedésnek. De a Jóisten ismét egy kis csodával ajándékozott meg: egy hölgy megveregette Béci vállát és kedvesen megkérdezte angolul kiabálva, hogy mi jöttünk-e a bookingos foglalásra?

Őt követve aztán a hátizsákokkal a hátunkon átverekedtük magunkat a tömegen, és a hangfalak mögött felcsillant a tó és közvetlenül a partján... a bungink. A bungalló mellett a vízpartról egy épített stég vitt a tó közepére nagy, fedett szaletlivel, asztallal, székekkel és függőággyal a végén. Végül tehát minden ideális lett egy tökéletes szilveszter este eltöltéséhez! (és ide már a zene is csak halkan hallatszott el).

A kunyhó kb. 80m2 volt, kör alakú, bádogtetős, benne 4 db kétágyas szobával, zuhanyzóval és WC-vel. Egyszerű, de nagyszerű! Házigazdáink hoztak még törölközőket és paplanhuzatokat, valamint kérésünkre poharakat a pezsgőhöz. Már közel jártunk az éjfélhez, amikor családi hagyományunk szerint összeírtuk a jövő évi terveinket és kívánságainkat, illetve hálával gondoltunk 2017-re, hiszen minden, amit tavaly leírtunk, teljesült.

A víz fölé épített házikóban bontottunk pezsgőt és koccintottunk a tó vizén tükröződő tűzijátékok fényében. Nagyon romantikus volt...(komoly tűzijátékokkal készültek a tiszteletünkre :) ).

Jó fáradtak voltunk és hamar elaludtunk, bár az ágyak nem voltak túl kényelmesek. Én Katával és Andriskával aludtam egy ágyban, mert nem akartak külön szobába menni, így viszont Béci kényelmesen elfért, amit megérdemelt már ennyi vezetés után.